Partium - Hetei László


A Krasznabélteki ásott pincék egyediek Romániában, és bizonyítékként szolgálnak arra, hogy az itt élő emberek mindig is szerették/értékelték a bort, és az életük a falubeli háztartás és a szőlős között oszlott meg. A több mint 370 pince, a falu mása, hiszen az 1872-es tűzvész nyomán, mikor a falubeli házak leégtek, a téli időszakra az egész falu kiköltözött a pincékbe. A családunk országszerte meg akarja ismertetni az emberekkel a Krasznabélteki pincéket, ezért a pincék szerepelnek a borok címkéjén. A pincénk 100 éves és 22 méterrel hosszabbítottul meg, jelenleg 33 m hosszú.

A családi pincészetünk története

Már gyerekkoromtól fogva kint tevékenykedtem a szőlőben, a szüleimmel, minden évben izgatottan vártam a szüretet. Ahogy nőttem besegítettem én is, úgy a termesztésben, mint a bor készítésében, ahogy előttem a szüleim is tették a nagyszüleimmel, ez a hagyomány a családunkban már 100 éves. Most a gyerekeimmel együtt dolgozom, és szeretném, ha majd az utódaim örülnének a borainknak, és büszkék lennének a Hetei névre.

Ahhoz hogy ez teljesülhessen, szükség van fejlesztésekre, és a legmodernebb technológiákra, mert így növelhetjük a Hetei borok minőségét. 

A szőlő termesztés jelenleg 15 hektár területen folyik, ami csak nemesített fajtákkal vannak beültetve. A bor készítés jelenleg, egy külön erre a célre épített pincében zajlik, ahol modern technológiák segítségével készítjük a borokat, illetve a hőmérséklet  is szabályozható. Ezáltal tiszteljük a hagyományokat, de boraink már nem hagyományosak, és van egy családi vállalkozásunk, de nem házi borokat készítünk már.

Már a múltban is felismerték a Krasznabélteken való szőlőtermesztés lehetőségét, Károlyi Sándor gróf betelepítettet svábokat, és szétosztotta a területeket, hogy szőlőt termesszenek ott, és 2 évig felfüggesztette a bérdíjat. A szőlő termesztő területek tovább nőttek. A kommunizmus végére, már több száz hektárra, ez volt a helybeliek megélhetési forrása.

A ’89-es forradalom után, a szőlősöket már nem munkálták, és a nagy területet szétosztották a falubeli családok között. Ezt egy „csendes” időszak követte, egészen 1999-ig  míg Johann Brutler vissza nem tér az országba, és elülteti az új ültetvényt Krasznabélteken, és megalkotja a Nachbil borokat.

2005-ben a családunk újra beülteti a termő területeket nemes szőlőkkel, és az évek során még további 19 hektárral sikerült bővítenünk a szőlő termesztési területeket.

A fajták melyeket termesztünk: Syrah, Cabernet Franc, Fekete Leányka, Rajnai Rizling, Sauvignon Blanc, Chardonnay, Furmint, Szürkebarát, Tamaioasa Romaneasca és Királyleányka, vörösök: Pinot Noir, Merlot és Cabernet Sauvignon.

A szüretelés kézzel történik kis ládákba, ezáltal megakadályozva a szőlőszemek összetörését és ezek oxidálását.

 

Ha szeretné meglátogatni családunk pincéjét keressen minket az alábbi elérhetőségeken

447040 Beltiug, Str. Principala, nr. 611, Satu Mare, Romania

Email: familia@hetei.ro
Telefon/Fax: 0040 261 870090
Mobil-foglalások: 0040 744939699

Nyitvatartás: Hétfőtől-Péntekig, 09:00-18:00 között

Weboldal: www.hetei.ro