A bor eszmény megjelenése a magyar irodalomban
Balassi Bálint: Borivóknak való (részlet)
“Drága kincsem, galambocskám,
Csikóbőrös kulacsocskám!
Érted halok, érted élek,
Száz leányért nem cseréllek.”
Petőfi Sándor: A Borozó (részlet)
„Gondűző borocska mellett
Vígan illan életem,
Gondűző borocska mellett
Sors, hatalmad nevetem.”
Krúdy Gyula szövegeiből részletek:
A taposó lányhoz
„… folyik a szüret Magyarországon, mint régi dalosok versengése, amely ismét az egykori jó magyar hangulatokat szeretné életre kelteni az árva magyarokban. A borházak előtt tudós öregek várják a must kóstolgatása után az első pohár tavalyi bort, hogy elszavalhassák a Fóti dalt; a gazda megtartja ősbabonáit a kád körül; a főzőasszonyok a bográcsok körül talán csak a csípős füsttől könnyeznek, és a szedő lányok kosarukba most is szerelmes gondolatot rejtenek a fürtök alá, mint azóta mindig, mióta a világ áll. Én pedig őrá gondolok, a taposó lányra, akinek táncától, derékringatásától, szorgalmától függ, hogy milyen kedve lesz a következő esztendőben a magyarnak.” (1921)
Szépvadászné tabáni kocsmái
„Volt nekünk egy ismerősünk a Tabánban, akinek a kedvéért valaha bejártunk minden kocsmát. „Szépvadászné”-nak hívták, és mindig más kocsmában lehetett megtalálni, mert ő maga is szerette a kocsmárosokat, akik a kedvéért néha jó bort is tartottak. Ha nyaranta (de néha télidőben is) titokban megtudni akartuk, hol mérik mostanában a jó bort a Tabánban: csak azt kellett kivizsgálni, mely kocsmát látogatja Szépvadászné.” (1929)
Az úriember, akinek szőlővirágszaga volt
„Másnap úgy virradt az idő, mint szeptember vége felé szokott a bortermő vidékeken, édes szőlőillata volt a reggelnek, amelynél kellemesebb nem lehet az ébredés. Könnyű, szüret táján szokásos köd ült az alig sárgálló fatetőkre, amely ködöcske a szőlőfürtöket is érlelni szokta, a tavalyi bornak a fogyasztásához pláne ingert okoz, mert ködbe borult hegyoldali pincéből hozzuk ki a bort.” (1932)
„Falun kell a sötétség, mert csak a sötétben mer forrni a bor, érni a tök, nőni a gyerek, álmodni a leány, ölelkezni a gazda. A sötétben pihennek jóízűt a kertek, fák, állatok és emberek. A kimerített kút megtelik vízzel, pirossággal a mező, és az őszi cinke még hajnal előtt elindul az erdőről, hogy téli vendégszereplését elkezdje az emberek között.”
Biblia
„A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó, és valaki abba beletéved, nem bölcs!”
Álmoskönyv – Bor
...Bor (-t látni): tolvajlás ér. Sok bort inni: jegyez vállalkozást, mely jól sikerül. Bortól tántorogni: szégyen. Bort csapból folyni látni: gonosz jegy. Bort eladni: szerencse. Bort vizsgálni: látogatás, jókedv.
1756-os könyv szerint: bor fejér avagy zöld: jókedvű lészesz. Bort feketét látni: munka, dologtevés. Bort csávárlottal látni: gonosz. Bort akarni venni: járás. Kerner szerint: borcégér: részegség. Borecet: sanyarú helyzet; borház: remény; borházban időzni, s benne bort inni: óvakodj barátaidtól. Borlopó: ambó vagy ternó. Borkő: hamisság. Borszag: betegség. „Borecetet innya: visszavonás. Bort alkalmasint innya: jól elrendeli dolgát.”
Útonjárónál bort venni: jó esztendőt jegyez. Szent Mihály napján borral álmodni: bajt jegyez pincékben; József napján: gyenge szüret; Szent Ivánkor: rossz gazdálkodást mutat.
1833-as szerint: bort zsidóktól venni: perpatvar a famíliában, esetleg elválás a feleségtől, gyermektől.
A lipcsei nagy álmoskönyv szerint: vörös bort inni: rendkívüli szerencsét mutat.
Más feljegyzések szerint: törött bor: haláleset jele; borospohár (telve): vágyakozás asszony után; üres borospohár: betegség; borospince jelent kétes társaságot, hol kellemetlenségben lesz részed.
Saját jegyzeteim szerint: bor, amely megtölt: elégedetlenség.
A különös álmokból: borban úszni, belőle ki nem menekülhetni: közelgő betegség. Bor, amely fejedre folyik: szégyen.
William Shakespeare
Ugyan, ugyan, a jó bor jó barát, csak tudni kell hozzá. Ne háborogj ellene tovább.
Gárdonyi Géza
A bor is forr egyszer. Néha kétszer is. Az emberi vér többször is.
Álmoskönyv - Szőlő
..Szőlő. Áldás.
Szőlőt vendégednek szedni: jegyez kibékülést ellenségeddel. Szőlőt (zöldet) enni: elmulasztott érzelem; piros szőlő: betelt öröm; fekete szőlő: fáradságos élet. Rothadt szőlőt enni: sohase éred el célodat. (1833.)
Szőlőben keserűséget találni: valaki megmérgezi örömödet. Szőlőlevél: szemérmetlent hallunk. Igen nagy szőlőfürt: jegyzi életedet. Fonnyadt szőlő: találkozás egy elmúlt szerelemmel. Téli szőlő, amely volna igen édes: jegyzi, hogy reád gondolnak a múlt időből. (R. M.) - Szőlőlugasban ülni: lemondani. Szőlőt kapálni: hosszú élet. Szőlőskertben járni gazdának: nagy öröm; másnak: eredménytelenség. (S. j.)
Szőlő, amely nőne keblünkön: jegyzi, hogy érdemtelenek kihasználják jóindulatunkat. Szőlőt akasztani: jó házasság...
....Szőlőt látni: tisztesség, áldás. Szőlőt a töviről leszakítani: haragosoddal békülsz.
Szőlőt, fehéret, látni: nagy haszon. Szőlőt, fehéret, enni: jó és gazdagság, veres, nemigen jó. Szőlőt, poshadtat, enni: nemigen viszed véghez ügyeidet....
Hamvas Béla:
A bor filozófiája (részletek)
"Végül is ketten maradnak, Isten és a bor - Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni. Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka. A legfőbb névnek a bort választottam. Ezért lett a könyv címe a bor filozófiája, s ezért írtam fel jeligéül azt, hogy: végül is ketten maradnak, Isten és a bor."
„Ha tehetném, például megtenném, hogy egy szép leányból spirituális lényét kivonnám és egészen addig tisztítanám, sűríteném, desztillálnám, szűrném, kristályosítanám, amíg elmúlhatatlan és tömény esszenciáját megkapnám. Minden szép nőből végül is drágakövet lehetne készíteni. Vagy bort.”
„Minden bor (...) társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák.”
„Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bárhol, bármikor, bárhogyan.”
A bor legendája
Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "No megöregedtem,
de ilyen jó bogyót még nem ettem".
Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!"
Szólt az Isten: "Kedves fiam Nóé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?"
Felelt Nóé: "Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!"
Kosztolányi Dezső
Párnák között, arcodhoz epedezve
Te vagy az éjjel asztalán a bor.
Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett
és nem igazat tesz, aki örül
de szöges-örvül, vezeklő-övül
magam köré kötöm keserü tested.
Komáromy János borász-orvos (1715)
,,A borivást ... nem kell megvetni, vagy tiltani, inkább ajánlani érdemes, sőt, mint erősítő szert és kitűnő kedélyjavítót az orvosoknak olykor egyenest - igaz csak mértékkel - rendelniök szükséges."
Kölcsey Ferenc: Bordal (1822)
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Ugy is hol kedvre,
Ugy is hol búra
Fordúl az élet.
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.
Minden por, álom,
S füst e világon;
Mi haszna gázol
A boldogságon
A hír barátja?
Ha dob riadt a
Harc reggelére,
Patakban omlik
Hullámzó vére,
S bérét más látja.
Békételen, bús,
Senyved magába,
Kétség s remény közt
Vár s fél a kába
Percet s esztendőt.
Miért törődöl
Szűk életeddel?
Napod ma mit nyújt
Köszönve tedd el,
S hagyd a jövendőt.
Reggel vagy estve,
Szélben vagy csenddel,
Eljön magától
Sorsod mit rendel:
Miként nyár és tél.
Ernyőt keress, ha
Készűl borúlni,
Szenvedj, ha nem tudsz
Hová vonulni,
Fordulhat a szél.
Éld a jelenlét
Percét s óráját,
Együtt lefutja
Jó s rossz pályáját,
S együtt húny véled.
Igyunk derűre,
Igyunk borúra,
Ugy is hol kedvre,
Ugy is hol búra
Fordúl az élet!
Közmondás
Légy üdvözölve ragyogó színű bor, légy üdvözölve páratlan zamat!
A jó bornak és a derék férfinak nem kell kutatni eredetét.
A jó bornak nem kell cégér.
A jó bor felvidámítja az ember szívét.
A bor bátorrá tesz.
Tanuld meg e tételt: Jó bort igyál, jól vegyítsed. Aki mértéktelenül iszik, annak nyelve, lába lassabban mozog.
Borban az igazság, borban a vadság.
Borocska, „öregek teje”.
Mértékkel élj a borral: keveset a vacsorához, étkezés után állj fel, s kerüld a déli álmot.
Bort igyanak az emberek, az állatok pedig forrásvizet.
A bort a vevő illatáról, színéről és ízéről illeti meg. Az illatát orrával, színét, ízét pedig szájával.
A mértéktelen borfogyasztás gyakran az értelmet elhomályosítja és az ember jó hírnevét is megtépázza.
A jó bor felvidítja az ember szívét.
A bor és a pénz még a bölcs ember erkölcsét is megváltoztatja.
A bor és a művészetek vidámítják a szívet, de a bölcsesség szeretete méginkább.
A finom bor az öregembert megfiatalítja, a silány bor a fiatalt is megöregíti.
Óbort igyál, ha vidáman akarsz megöregedni.
Li Táj-Po (8. század): Magányos borozgatás holdvilágnál
Viráglugasban telt kancsó ragyog, -
Iszom, iszom, csak jómagam vagyok.
A hold-komát pohárral invitálom, -
Hopp! itt az árnyék, együtt így a három.
A hold bizony nem ért e víg csudához,
De lám, az árnyék mindent jól utánoz.
A hold kísér s az árny, e vén ravasz,
Így dőzsölünk, míg tart a szép tavasz.
Ha dúdolok: a hold ütemre billeg,
Ha táncolok: az árnyék frissen illeg.
Így józanul, vidáman összeférünk,
Ha már berugtam, más-más útra térünk.
Remélem, hogy maholnap mind a hárman
Közönnyel bolygunk fent a fellegárban.
Luther Márton
"Erős a bor, erősebb a király, még erősebbek az asszonyok, de az igazság a legerősebb."
"Aki nem szereti a bort, az asszonyt és a dalt, bolond marad egész életében."
Mira Kirshenbaum
" A harmadik felbukkanása a párkapcsolatban ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember egy üres borospohárral a kezében összetalálkozik valakivel, akinek a kezében egy üveg bor van."
Márai Sándor
"A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebb egy pohár bor mellett. "
"Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor istenítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a Magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság."
"A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét."
"A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka."
Omar Khajjám (1025-1122): Bor (részletek)
52.
A bornemivás az én szivemnek árt csak,
sőt végzetesen az életkedvnek árt csak;
próbálgatok inni ezt-azt ínségemben,
de hát ami nem bor, szív-betegnek, árt csak.
59.
Ámbár nyomorult fejemhez bűn szennye tapad,
reményem a földi mennyben nem fogy, nem apad;
hajnal fele részeg-holtan így eszmélek:
bor kell, szerető - nem mecset és nem imapad.
107.
Egy kocsma előtt ballagok éjjel s látom,
részeg öregember dőlöng, korsó vállon.
„Nem szégyeled-é magad - mondom -, Isten néz!”
„Igyál - felel ő. - Ha néz is: megbocsátón!”
181.
Kelj fel, gyere, pengjen lantunk, te drága barát,
igyunk, ne törődjünk vele, mit szól a világ,
adjuk imaszőnyegünk el serlegnyi borért,
és csapjuk a földhöz jó-rossz hírünk poharát!
108.
Mátkát ne gyalázz meg soha, új, tiszta nedűt,
önts bűn-zavarost a földre, bánat-keserűt,
öntsd kétezer álszent vérét, hadd nyelje a föld,
csak ezt ki ne öntsd, e drága, ez égi derűt!
197.
Egy jó kupa bor száz szívvel, hittel ér fel,
egy korty a mesés Kínával, hidd el, ér fel -
földön van-e más ily keserű, mint e rubin
bor, mely ezer élet édes ízzel ér fel?
103.
Sok bort iszom én, de részeges mégse vagyok.
Mást, mint a kupát én soha meg nem ragadok.
Én csak borimádó lehetek: sejted-e, mért?
Hogy oly önimádó ne legyek, mint te, nehogy.
195.
Amíg fiatal vagy, az ital sokkal jobb,
egy szép tulipán-orcájuval sokkal jobb -
vénen, e rom és sivatag világban már
jobb elhagyatottan inni; jaj, sokkal jobb!
171.
Ha meghalok, borban mossatok meg engem,
borról legyen szó, mikor temettek engem -
feltámadáskor, ha majd kerestek engem,
a kocsmaajtó porában leltek engem.
111.
Hírnévre nevet váltani: szégyenletes út,
ám tűrni a zsarnok sorsot sem épp helyes út,
aszkéta gyanánt kitűnni: vágy-tévelyes út,
szőlőnedün ittasulni: tökéletes út.
Ovidius
„Tölts egy keveset magadnak és tégy úgy, mintha meginnád. Töltsd újra a hölgy serlegét folyamatosan és hamarosan a tiéd lesz.”
Petőfi Sándor: A borozó (1842)
Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.
És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene.
És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták.
Bor tanítja húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor tanítja elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket.
Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty - s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!
Petőfi Sándor: A költő s a szőlővessző (1845)
Semmi vágyam, semmi kedvem
A borostyánkoszorúhoz!
Magyarország szép leányi,
Szőlővessző-koszorúval
Koszorúzzatok meg engem,
Mert a szőlővessző és a
Költő sorsa oly hasonló.
Költő és a szőlővessző
A világnak adja lelkét.
Szőlővessző lelke a bor,
A költőnek lelke a dal.
Lelkünket ha általadtuk
Borban, dalban a világnak:
Elhervadunk, elenyészünk.
És midőn már elenyésztünk:
Lelkeink, a bor s dal mellett
Vígad a világ!
Petőfi Sándor: Furfangos borivó (1844)
Megiszom én a bort, mert szeretem,
De néha megy belém nagy nehezen;
Azonban rajtam nem fog ki soha,
Minden dolognak van oka-foka.
"A kancsó zsarnokszív" - azt gondolom -
"Ki kell belőle a vért ontanom!"
S e gondolatra kancsóm kiürűl,
Készítették bár feneketlenűl.
Petőfi Sándor: Meredek a pincegádor (1844)
Meredek a pincegádor,
Nehéz teher az a mámor.
Hazafelé mendegéltem,
Terhe alatt összedőltem -
Összedőltem!
Elnyúltam a föld színére,
Megeredt az orrom vére.
Ha ott tégla nem lett volna:
Orrom vére nem folyt volna -
Nem folyt volna!
Nem járnék én a pincébe
Jó időbe', rosz időbe'...
De tehetek is én arról,
Hogy oly igen jó az a bor -
Jó az a bor!
Petőfi Sándor: Mit szól a bölcs? (1844)
Hm, bizony csak sok nem úgy halad,
Amint kéne, itt a nap alatt.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Tenger a pénz, melyben elsülyed
Sok hajó: elv, jellem, becsület.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Korpafőt diszít selyem kalap,
S az okos fő teng daróc alatt.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
A lét könyviből e szót "barát"
Az idők régen kivakarák.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Egyenesség, nyilt őszinteség
Rókaságnak zsákmányúl esék.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Feleséghűség járatlan út,
Rajta már csak az együgyü fut.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Igazmondás elhajított kő,
Hajító fejére visszajő.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Megterem sok prédikáció,
Nem igen hallgatják, bármi jó.
Szikrát sem törődve szól a bölcs:
Itt van a pohár, hol a bor? tölts!
Petőfi Sándor: Szerelem és bor (1844)
Azt mondom, amit mindig mondok:
Ne háborgassanak a gondok,
Ne háborgassanak bennünket!
Legyen vidámság, tréfa, nesz;
Ifjak vagyunk és ifjuságunk
Idő jártával odalesz.
Járjunk a szerelem kertében,
Virág ott nyílik minden lépten;
Ha meg talál tüskéje szúrni:
Illatja gyógyulást szerez.
Szeressünk! mert erőnk szeretni,
Idő jártával odalesz.
Midőn a szerelem kertében
A nap tikkasztón süt az égen:
Térjünk hüs árnyékú lugasba
A borgyümölcs tőkéihez.
Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk
Idő jártával odalesz.
E kép a legszebb élet képe;
Adjunk érette bút cserébe.
Mint fellegekre a szivárvány,
Reánk mosolygani fog ez,
Ha majd derengő ifjuságunk
Idő jártával odalesz.
Plinius
„A bor táplálja az erőt, a vért és a férfi hevét”
Richelieu bíboros
" Ha az Úristen nem akarta volna, hogy jó borokat igyunk, nem teremtett volna ilyeneket."
"Egy könyv, egy jóbarát, egy palack bor boldoggá tesz."
Szent Ágoston
"Sok esetben azonban szükséges az embernek a bor. A gyenge gyomrot erősíti, az elfogyott erőt újjáteremti, a hideglelősnek meleget ad, ha sebre cseppented, begyógyítja, elűzi a búskomorságot, messze kerget a lélekből minden fáradtságot, vígságot hoz, és az utitársnak kedve is megjön a társalgásba."
Szókratész
"Én, barátaim, teljes szívemmel az ivás mellett vagyok. Mert mélységesen igaz, hogy a bor, lelkünket öntözvén csitítja a fájdalmat, mint ahogy az olaj föllobbbantja a lángot. Ám nekem úgy tűnk, hogy az emberi test hasonlatos a növényekhez. Ha túlságosan bőven öntözik őket az istenek, nem tudnak kiegyenesedni, nem járja át őket az enyhe szellő lehelete; ám ha csak annyit isznak, amennyire szükségük van, szálegyenesen nőnek, virágot hajtanak és gyümölcsöt teremnek. Hasonlóképpen mi is: ha színültig töltjük a kupát, testünk és lelkünk megbicsaklik hamarosan, levegőt is nehezen kapunk, szó meg alig jön a szánkra. Ám ha a szolgák gyakran, de csak mértékkel töltenek kicsiny poharainkba, a bor nem részegít meg bennünket, hanem édes ösztönzése révén egyre vidámabbak leszünk."
Tóth Árpád: MÁJUS ÉJÉN A RÉGI BOR (1925)
Vénusz, az alkony csillaga,
Lobog az égen egymaga,
Epedő égi kurtizán,
Lankad a bíbor nap után;
Mire a többi csillagok
Szelídebb fénye felragyog,
Már ott is hagyja az eget,
S buján ledől a hegy megett.
De körül tüzes a világ,
Őrjöngenek az esti fák;
Illatjuk omlik, mint a vér,
És szürcsöli mohón a szél.
Mert illat-vámpir ez a szél,
A virágok vérével él,
És nékem is hajamba kap,
Arcon karmol, cimpán harap.
S szívemben, mélyen valahol,
Valami lázadás dalol,
Minthogyha pezsdül olykor a
Hűs pinceodvak óbora.
A régesrég eltemetett
Vágyak kezdenek éneket,
És sustorogva, sírva forr
Május éjén a régi bor.
Ezt sírja: élni, élni még!
Mert élni, jaj, sohsem elég!
Az élet örök táruló:
Aki nem éli, áruló!
...És hallgat régen a világ,
Már elzsongultak mind a fák;
A szél, az ittas denevér,
A vak lomb közt pihenni tér,
De még sokáig a bibor
Fényekkel ordas régi bor,
Át pókhálós, vén gyászokon,
Dalol a sötét ászokon...
Tóth Árpád: Pajtás, igyunk... (1919)
Pajtás, igyunk, vad a világ,
Setét kohóju hámor,
De édes kert a szerelem,
S szelíd lugas a mámor,
Legyen ma társunk Bacchus úr
S a rózsásfürtü Ámor!
Ma még habzik minden pohár,
Hogy mámor kincsét ossza,
Ma még a föld angyalvilág,
Amelynek nincs gonossza,
Holnap minden letünt napunk
Egy-egy komor Kanossza.
Ma még szívünkben ég dicső
Eszmék szent égi kéje,
Hisszük, tövisbokornak is
Terem szelíd fügéje,
S holnap setét káromkodás
A megváltás igéje.
Hamar fakul a drága lomb,
Mely zöld reményszínt lenget,
Hamar zuhan a drága nap,
Mely csiklándón melenget,
S a lánykéz is csak arra jó,
Hogy megsimítsd s elengedd.
Bizony pajtás, rosszul van így,
És sose lesz tán jobban,
Szemünk fényén ravatalok
Üzenő fénye lobban,
S szivünk ütésén hallgatag
Hantok jóshangja dobban.
Victor Hugo
"A legnemesebb boroknak is van seprőjük."
Vörösmarty Mihály: JÓ BOR (1845)
Kit illet e pohár,
Mely kézről kézre jár?
A hős Egert,
Hevesnek fiait.
Te vagy Heves, kit felköszöntök itt.
Boldog vidék! egy holló szálla le,
S nem láttam: földed olyan fekete.
Te hogy derítsd a költő asztalát,
Hozzá borodnak fűszerét adád.
Mégis van egy panasz, mely szívre hat:
Mért látom vérbe mártott tolladat?
Tollaidra -- bár fehér vagy feketék --
Ellenség vére jobban illenék.
Ki a magyar, ha még
Heves sem az?
Mégis közöttük gyűlölség hadaz.
De mit beszélek? itt a bor,
Csepjeiben hősök vére forr,
Igyunk: javuljon a beteg!
Ki ép, az isten tartsa meg!
S e második pohár
Kinek nevére vár?
Egy új világ van
Méneshegy alatt,
Mely gyors erővel cél felé halad.
Hegyen és síkon annyi ott a kincs:
Azt kérdezhetnéd, hogy még mije nincs?
Végig fut rajt' a jövevény Maros,
S bár nem mind üdvös, mit vad árja hoz,
De büszke fejjel termő partinál
Egy ifju város tündérképe áll.
Tüzpont gyanánt függ e város szeme
S alatta áll az alföld szelleme.
Magyar szellem! lobogj e városon:
Magas reménnyel néz felé a hon.
Csordultig a pohár, igyunk,
S az istenekkel álmadunk:
Éljen! ki hátra nem marad!
Virulj fel ifju szép Arad!
Kiért e lángpohár,
Fényes mint napsugár?
Nem folyt-e vér az ős
Tokaj körűl,
Hogy e bor végkép meg nem feketül?
Vagy tán arany jövendőt vár hazánk,
Azért mosolyg Tokajnak nedve ránk?
Arany borod, tűzlelkűk fiaid:
Hárítsd el éjszak rémes árnyait.
S mért itt e tenger?
Bodrogod, Tiszád
Törvényt nem ismer, és ez nagy hibád.
Sok víz ez ennyi borhoz.
Ébren állj,
Hogy el ne rontson a víz és viszály.
De mit beszélek? itt a bor,
Benn' a világok kincse forr;
Nap a jövő, a múlt csak hold:
Több jó napot, mint mennyi volt!
Kit illet e pohár,
Mely hű ajakra vár?
Szivemnek vére egy pohár borért,
És e pohár legjobb barátimért!
Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lélekzete.
Körűlfoly a nap mint hű szerető,
Osztatlan hévvel téged ölelő.
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.
Mégis Somló benned nincs érzelem,
Tőid levét hiába szeretem:
Megszégyenítni fösvény kebledet,
Baráti kéz tölté e serleget.
De mit beszélek? itt a bor,
Ahány csepp; éljen annyiszor
A hű barát s a szeretet,
Rideg Somló! isten veled!
Ismét egy új pohár,
Mely tiszta vágyat zár.
Egy régi és egy új barát kezén
Került hozzám e távol szerzemény,
Érmellék drága nedve. Volna bár
Tengernyi, értük folyna e pohár.
Biharnak vére forróbb mint te vagy,
Szelíd bor! tán azért hogy enyhet adj
A honfi szívnek annyi baj után,
Midőn kifárad nyert s vesztett csatán.
Enyhítsd a jót, égesd az árulót,
Ki elforgatni kész a férfiszót.
Légy tiszta forrás tiszta keblünek,
S zavart, ha korcsok rád tekintenek.
De mit beszélek? itt a bor,
A drágagyöngyös bakator,
Baráti kézzel áldozunk:
Biharnak jobb időt: igyunk!
S e végpohár kiért?
A tiszta szűz borért!
Amint leszállt fajunknak érdeme,
A hon borának úgy szállott becse.
Becsűlet, minden szennytől tiszta kéz,
Hű szorgalom, munkában éber ész,
Ész és erény lát víg s bő szüretet:
Butúlt gazság ad mérget bor helyett.
Dicső hegyek! hány ronda kéz habar
Gerezditekből bort, mely visszamar,
Mint a dühödt eb, vagy kábít s gyötör,
Hogy kínba fúl a tőle várt gyönyör.
Istennek büntetése rajtatok:
Nem issza senki maszlag borotok.
De mit beszélek? jó bor ez,
Magyar kezekből csörgedez.
Kerüljön egyszer már a sor:
Magyar hon! és a tiszta bor!
Vörösmarty Mihály: ROSZ BOR (1844)
Igyunk, barátim, szomjas a világ,
Kivált a költő, aki tollat rág.
Hiszen mi írtuk a jó Fóti dalt,
Igyuk meg hát ez átkozott italt.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Gyalázatos bor! ilyet iddogál
Magyar hazánkban ifju s agg szakáll,
Kivévén a bölcset meg a papot:
A költő versben lát csak jó napot.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj; jobb bort adj elő.
Cudar biz ez, de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Mondják: Egernél híres bor terem.
Verembe szűrik tán? nem ismerem.
Megénekeltem harcait, borát,
S mind e napig nem láttam áldomást.
Csapláros, méregkeverő!
Ne pislogj, egrit adj elő.
Cudar biz ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Mi szép vagy Kolna Ménes oldalán!
Borod setét mint a cigány leány,
És benne a szív édes lángja ég.
Kuruc, tatár! csak ilyen kéne még.
Csapláros, méregkeverő!
Ménes borából adj elő.
Cudar biz ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Ki láta bort, zöldet, mint drágakő?
És híg aranyt, mely nyakba önthető?
Somló, Tokaj, halljátok a panaszt:
Fösvény hegyek! nekünk nem szűrtök azt.
Csapláros, méregkeverő!
Legjobb borodból adj elő.
Cudar biz ez; de ám igyunk,
Hiszen magyar költők vagyunk.
Elég! elég! Fejünk majd megszakad,
Szemünk borúl és nyelvünk elakad.
Költődnek, oh hatalmas Hunnia,
Légy-étetőt engedsz-e innia!
Csapláros, méregkeverő!
Pusztúlj, ne adj több bort elő.
Nagyon cudar, de drága volt:
Izleld meg érte a pokolt!
Bor és vallás
Kevés olyan dolog van, amely a világ vallásaiban egységesen olyan fontos helyet kapott volna, mint a szőlő és a bor, legyen szó az ókori több istenhívő kultúrákról, természeti vallásokról vagy a buddhizmustól egészen a mohamedán, zsidó és keresztény vallásig.
Szent János áldása
Aki gyakran jut el borkóstolókra és serényen járja a magyar borospincéket, gyakran találkozik azzal a kifejezéssel visszakóstoláskor vagy a kóstolás végén, hogy „igyuk meg a Szent János áldást”, vagy „ürítsük az utolsó poharunkat Szent János tiszteletére”, s gyakorta elhangzik a „Szent János pohara” mondás is.
December 27-én ünnepeljük János evangélista napját, amely a középkor végétől a borászok körében is népszerűvé vált, a premontrei szerzeteseknek köszönhetően.
Ezen a napon történt ugyanis a hagyományos borszentelés, amely még az egyházi liturgiába is belekerült. (A napjainkban is működő szép szokás egyik legszebb példája a Pannonhalmi Főapátságban e napon lezajló borszentelés .) A boros gazdák szinte mindegyik borvidékünkön egy-egy üveg bort vittek a templomba, ahol azokat liturgikus szertartás közben megszentelték. A borokat ezután hazavitték és gyakran gyógyításra használták, de több helyen a boroshordókba csurgatták, ezzel biztosítva az egész borkészlet egészségét.
Szent János napjának jelentősége hasonlatos volt Szent Mártonéval, aki az új borok „szent bírálója” volt. A késői érésű fajtákból készített borok ugyanis Márton napjára nem készültek még el, ennek ideje épp december végére jött el. A borászatok jelentős részében - főként a kisparaszti gazdálkodás idején - épp Karácsony és Újév között történt meg a borok fejtése, a hordók megkezdése.
A szüret ünnepe I.
Az egyetemes borkultúrát tanulmányozva, a szőlő és bor legnagyobb ünnepe mindig a szüret időszaka volt. Az ókori sziklafestményeken, vázákon gyakran ábrázoltak szüretelési jeleneteket, pinceműveleteket. Ezekből sokat megtudhatunk a korabeli borkészítés technológiájáról. Többek között azt is, hogy a szőlő levét nem préseléssel, hanem lábbal, taposással nyerték ki. Ez a szokás Európában egészen az utóbbi évszázadokig megmaradt.
Sok évnek kellett eltelnie, mire a szőlőműves népek rájöttek arra, pontosan mikor érett meg a sokféle fajtájú szőlő, milyen időpontban történjen meg a szőlő leszüretelése, mert erre már nagyon hamar felfigyeltek, a jól megválasztott szüret a bor minőségét is befolyásolja.
Az ókorban és a középkorban is gyakori volt az együttszüretelés, tehát a különböző színű és fajtájú gyümölcsök együttes feldolgozása. Ez bizony a minőség rovására ment, s a paraszti gazdálkodásban még a 18-19. században is jellegzetes volt.
A szüret ideje a mi éghajlatunkon főként szeptember és október hónapokra esik. A sokféle szőlőfajta, az újabb és újabb nemesítések következtében a határok jelentősen kitolódtak, ismerünk olyan fajtákat, amelyeket már júliusban szüretelhetünk, pld. a Csaba gyöngye szőlőt, amely hungarikum fajtánk.
A szüret idejének pontos meghatározása a középkorban vált igazán fontossá. Ez részben az uradalmi, királyi és egyházi szőlőbirtokokon a szőlő és a bor minőségének megóvása miatt volt fontos elvárás, hiszen így hozzáértő szakemberek (vincellérek, pincemesterek, hegybírók…stb.) vizsgálták meg a termést és rendelték el a szüretet. A másik ok nagyon is profán, a szőlőhöz kapcsolódó adózás (szőlődézsma, hegyvám…stb.) miatt következett be, hiszen a szüretelés idejének rendeletszerű meghatározásával el lehetett érni, hogy a borvidékről adózatlan szőlő, must vagy bor kerüljön elszállításra.
A régi Magyarországon a legnagyobb őszi munka mindenképp a szüret volt, s erre az időszakra mozgósították a legtöbb embert. Az uradalmi szőlőkben először a jobbágyok robotoltak, szolgák dolgoztak, később általánossá vált a hozzáértő szőlőművesek alkalmazása, természetesen bérmunkában, napszámban.
Az érési időszakban nagyon figyeltek a szőlőhegyek biztonságára, s nem volt ritka, hogy őröket, szőlőcsőszöket fogadtak a már meglévő hegymesterek mellé, hogy vigyázzanak a termésre. A szőlő dézsmálását szigorúan büntették, nem engedték be a még a legelésző állatokat sem. A szőlők közötti földet gondosan felgereblyézték, hogy az esetleges lopók nyomát könnyedén azonosíthassák. Az ég madarai sem voltak biztonságban, mivel a seregélyek pusztítását megakadályozandó, sűrű puskaropogás, lövöldözés jelezte, az őrök is éberen figyelnek. Érdekes, hogy néhány szőlőhegyen a rendeletek szerint a szőlő csipkedését, kóstolását várandós nőknek megengedték, de tényleg ők voltak a kivételek. Egy urasági rendeletben, amely a hegymesterek számára íródott 1713-ban, a következőt olvashatjuk: "A község elöljájrói, hegymesterei tartoznak annak idejében, valamint eddig szokásban volt, ugy jövendőben is a község nevében a földes uraságnál a szüretelés végett jelentést tenni, s erre engedélyt nyerni ... Hogy a bornak jósága, következésképpen becse megmaradjon a töpött szőlőszedés, annál inkább vidékieknek annak eladása tilalmaztatik."
Az ilyen szigorú előkészületek után a földesúr kiadta a szüretelési engedélyt, s a szőlőhegyek hetekre benépesültek. A közös munka természetesen vidáman folyt, gyakran énekléssel, vidám anekdotázással teltek az órák. A nap végén pedig ha még erővel bírták és a munkát befejezték hajnalig tartó, táncmulatságok következtek.
Az Alföldön Szent Mihály napján kezdődött a szüret (szeptember 29.), a Dunántúlon főként Szent Gál és Teréz napján (október 15-16.) adták ki az engedélyeket, a kései fajtákról híres Somlón, Ság-hegyen Orsolya napján (október 21.), Tokajban pedig Simon-Júda napján, (október 28.) kezdődött a nevezetes esemény.
A leszüretelt szőlőt általában a lakóházaknál taposták ki és ott is erjesztették. A prések valószínűleg még nem terjedtek el, ellentétben a hordókkal és faedényekkel, melyek a 15-16. századra sok helyen felváltották a bőrtömlőket és az agyag és kőedényeket. A hordókészítők a hordók karikafáját általában mogyoróvesszővel kötötték össze.
A jobbágyok, saját szőlőikben, ahol lehetett szabotálták a dézsma beszolgáltatását. Ennek legegyszerűbb módja a korai szüretelés volt, amikor a borkereskedők még a szüreti időszak előtt felvásárolták és elszállították a bor egy részét, így az nem esett tized alá. A bevezetett ellenőrzéseket is könnyen átjátszották azzal, hogy a dézsmaszőlőt csak részben préselték vagy taposták ki és a még jelentős musttartalmú cefrét otthon még egyszer feldolgozták.
A szüretelési technológia tovább fejlődött, pld. a mai Pannonhalmi borvidéken 1477-ből egy forrás már földből készített pincét, "celárium terreum" és szüretelő helyet, "locus vindermiárum" említ. Egy 1525-ös hagyatéki összeírásból pedig a kor borászati eszközeire is következtethetünk, amely prést, hordókat, borszállító kocsit és a hordók pincébe való leeresztésére szolgáló csúszdát, " korcholiafa " is említ.
Ha a szőlő megérett a vincellér ellenőrizte a borászati eszközök (hordók, kádak, szüretelő helyiségek ) állapotát. A szüret akár 10 napig is eltartott, melyen a vincellérek is kötelezően részt vettek. A szőlőt a 18. században gyakran malomkő segítségével préselték, majd a mustot az uraság pincéibe szállították. Ebből a századból tudjuk viszont, hogy a saját művelésű, jobbágyi szőlőkben nem ügyeltek a minőségre és a must kezelésére, mivel a szőlőbirtokosok egy része a leírások szerint "elkülönítés nélkül fehéret a feketével, épet a rohattal összevegyített "
A szüret ünnepe II.
Mint láttuk az uradalmi és a paraszti szőlőkben nagy különbség mutatkozott a szüretelés és a must kezeléséenek technikájában. Az uradalmi szőlőkben a pincetechnika, a szűrési, fejtési eljárások sokat fejlődtek, a vincellérek, pincemesterek értették a dolgukat, s a szüretet is megfelelő időben kezdték meg, a XVIII. századtól már mindenhol ügyeletek a különböző érettségi fokú szőlők, külön szütetelésére.
A jobbágyi, majd paraszti gazdaságokban ez még jócskán váratott magára. A technológiai hiányosságok részben az ismeretek, s részben a pénügyi lehetőségek korlátozottságában keresendők.
Mindazonáltal a szüret valóban ünnep volt, akár a nagybirtokokon, akár a kisbirokosok szőlőhegyein. A munkák végeztével következtek az ünnepi felvonulások, szüreti bálok. Ezeknek minden bizonnyal ókori eredetük lehetett, s valószínűleg a görög-római kultúrkörbe vezetnek vissza bennünket. Dionüsszosz és a Bacchus kultusza a kereszténységben is tovább élt, igaz lényegesen szolidabb formában. Erre utalnak a felcicomázott lovaskocsik, a maskarába öltözött lányok-fiúk felvonulása, s sokhelyen Európában és Magyarországon feltűnik Bacchus is, mint szobor vagy beöltöztetett személy. Tokaj környékén a szüreti felvonulásokon Bacchust például "Baksus" néven magyaros öltözetben, hordóra ültetve hordozták végig az utcán. Szűkebb pátriámban, Győr közelében, a szüreti felvonulásokon a lányok fiúnak, a fiúk lánynak öltöznek, az utcán mindenfelé, maskarás fiatalok korommal kenik be az arra járó , mit sem sejtő járókelők arcát.
A felvonulásból nem maradhat el egy kisebb zenekar sem, hogy a talpalávaló se hiányozzon, s a menetet gyakran vezette fel egy hosszú rúdra felakasztott szőlőből készített hatalmas fonat, amely egyértelműen bibliai utalás, s a bőséget, jólétet szimbolizálta. A történet lényege, hogy a Kánaán felé közeledő zsidók követei, rudakra aggatott óriási szőlőfürtöket vittek Mózes elé, ezzel is bizonyítva termékeny területre értek.
A szüreti felvonulást és az egész szüreti időszakot önfeledt szüreti bál zárta le, amely méltóképp fejezte ki a nép életszeretetét, élni akarását. A korábban említett szőlőfonatokat a bálban ügyes "tolvajok" dézsmálták, illő volt ugyanis a Kedvesnek néhány szemet a kiállított füzérből megszerezni. Ha az illető lebukott és észrevették zálogot fizetett, sok helyen pedig vicces feladatokat kellett teljesítenie.
Hasonlóan vidáman teltek a tehetősebb gazdák szőlőszüretei. Az uradalmi szőlőkben, később a híres emberek, írók, költők, politikusok szőlőiben hagyománnyá váltak a szüreti összejövetelek, ahol a sok dolgos kéz igénye inkább csak ürügy volt a vidám, de néha nagy horderejű közéleti találkozók megrendezésére. A Balaton mellett, a főváros környékén gyakoriak voltak az efféle mulatságok. Híresek voltak Jókai Mór, Fáy András, Blaha Lujza...stb. szüreti találkozói, ahol a kor nagyjai gyűltek össze, akár több napon keresztül is, és természetesen zenével, tánccal, lakomákkal és kötetlen beszélgetésekkel múlatták az időt.