Alapvetően két részre osztható, az Alsó-marosmenti és a Közép-marosmenti borvidékre, azonban ma már egyként emlegetik, így jött létre az Erdély-marosmenti borvidék.
Alsó-marosmenti borvidék:
Az Erdély-marosmenti borvidék igen nagy területet, egy 1884-es borászati törzskönyv szerint mintegy 27 települést foglal magába. Többet között: Bábolna, Déva, Felsőnádasd, Szászváros, Vajdahunyad stb. Az 1893-as bortörvény nem tekintette önállónak, hanem már akkor is az Erdély-marosmenti borvidékhez sorolta. Az itteni borok leginkább rizlingből készültek, ám előfordult a kadarka, tramini és cabernet is.
Közép-marosmenti borvidék
Ezt a részt az 1893-as bortörvény szintén nem tekintette önállónak, hanem az Alsó-marosmenti borvidékhez hasonlóan az Erdély-marosmenti borvidékhez csatolta. 1885-ben a legelterjedtebb fajták közé tartozott a rizling, a tramini és a muskotályok.
Az 1893-as bortörvény az Alsó- illetve a Közép-marosi borvidéket nem különítette el egymástól, hanem mindkettőt az Erdély-marosmenti részének tartotta, ahova Alsó-Fehér, Hunyad és Maros-Torda vármegye tartozott. Kiváló minőségű borok termettek Gyulafehérváron, a Rózsamálban, amelyek az egykorú beszámoló szerint először tudatták azt, hogy Erdélyben is kiváló nedűk készülnek. 1885-ben a legelterjedtebb fajták közé a király, a járdovány, a kövér és a hóvíz tartozott, az újonnan telepített parcellákon a rizling, az oportó, a tramini és a muskotályok is felbukkantak. Nagyenyed környékén a som és a juhfark, az új telepítéseken a kadarka és a bakator számított meghatározónak. A borkülönlegességek közül említést érdemel a Plébános, amely 40% furmintból, 40% kövérből, valamint 20% leánykából, szürkebarátból és ottonel muskotályból állt. 1881-ben létesült a nagyenyedi vincellérképezde, amely alapvető szerepet játszott a szőlészeti és a borászati ismeretek közvetítésében, korszerűsítésében, valamint a fi loxéravészt követő szőlőrekonstrukcióban.