Tokaj-Hegyalja a 16. század derekától, a Szerémség hanyatlásának idejétől vált a legnevesebb magyar borvidékké. Hírnevét többek között vulkanikus eredetű talajának és sajátos, a szőlő aszúsodását elősegítő mikroklímájának köszönhette.
Az 1893. évi bortörvény 30 Zemplén megyei települést (Bekecs, Erdőbénye, Erdőhorváti, Golop, Józseffalva, Károlyfalva, Bodrogkeresztúr, Kisfalud, Legyesbénye, Mád, Monok, Bodrogolaszi, Olaszliszka, Ond, Petrahó, Rátka, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szegilong, Szerencs, Szőllőske, Tállya, Tarcal, Tokaj, Tolcsva, Kistoronya, Vámosújfalu, Végardó, Zombor, Bodrogzsadány), valamint Abaújszántót (Abaúj-Torna vm.) sorolta a területéhez.
A borvidéken kimondottan fehér fajták díszlettek. Tokaj-Hegyalja számos különleges borkészítmény (eszencia, aszú, szamorodni, fordítás, máslás) hazája volt. A tokaji aszú 8–10 év érlelés után érte el az optimális minőséget, s vált palackozásra is alkalmassá. A borok érlelése, tárolása és értékesítése egyaránt az ún. gönci hordókban történt.