Az 1884-es borászati törzskönyv Szekszárd vidékéhez 10 települést sorolt, nevezetesen Bátát, Bátaszéket, Decset, Harcot, Alsónyéket, Őcsényt, Pilist, Szekszárdot, Tolnát és Várdombot. Az 1893-as bortörvény ezzel szemben jóval szélesebben értelmezte a szőlőtermő táj határait, hiszen egész Tolna vármegyét a borvidék részének tekintette. Szekszárd környékén a legkíválóbb szőlőfajta a nemes kadarka volt, de szórványosan előfordult a csókaszőlő, a fekete bajor és a sárfekete is.
A fehérek közül meghatározónak számított a sárfehér, a fehér vagy arany bajor, a rakszőlő, a fehér dinka és a juhfark. A szekszárdi az 1900-as évek elején Magyarország legkellemesebb ízű vörösborai közé tartozott, amely sima, zamatos, kevéssé fanyar ízzel és csekély festéktartalommal rendelkezett. A borvidéken magyarok, svábok és rácok foglalkoztak szőlőtermesztéssel. A szekszárdi borok elkötelezett hívei közé tartozott Liszt Ferenc, híres magyar zeneszerző is, aki megismertette a nedűket IX. Pius pápával.