Borszínház

Magyarországon a szőlő- és a bortermelés több évszázados múltra tekint vissza, amelynek hátterében nemcsak a kedvező éghajlati és domborzati viszonyok állnak. A magyar bor évszázadok óta tartó nemzetközi népszerűségnek egyik titka a magyar borkultúra transzcendens vetülete, melyet jól összegez Hamvas Béla gondolata: „Végül is ketten maradnak: Isten és a bor”.

Habár a magyar ember gondolkodásában a bor talán az égiekkel való kapcsolattartás egyik nyelve, a régi leírások tanúsága szerint hazánk évszázadok óta mégis inkább páratlan vendégszeretetével, és az itt megjelenő kiváló minőségű ételekkel és borokkal kápráztatja el az ide látogatókat.

Mi most ezt a hagyományt egy egészen újszerű, modern, mégis a régi, szép tradíciókat idéző formában szeretnénk tovább éltetni.

Az Első Magyar Borszínház egy összetett, sokféle elemből felépülő, egyedülálló bornépszerűsítő  program, melynek révén nemzetközi szinten is páratlan kulturális, gasztronómiai élményt nyújthatunk hazai és külhoni vendégeknek.

 

Az Első Magyar Borszínház-projekt elemei:

1. Magyarország történelmi borvidékeinek bemutatása – bortörténeti tablók színes tusrajzokkal

A magyar borászat történetének pontos, rövid és szabatos summázatát adja az a 23 db, nagyméretű tabló, melyek szövegét és a kiállítás forgatókönyvét Mód László, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológia Tanszék néprajzkutatója írta. A mozgatható tablósorozat fontos kiegészítő elemei a Rakovics Klára grafikusművész által készített hangulatteremtő színes tusrajzok.

2. Pince, csárda, kávézó – egyedülálló mobil kiállítási installáció zenével, irodalommal és borkóstolással

Az Első Magyar Borszínház részeként egy egyedülálló mobil kiállítási installációt hoztunk létre, mely a 20. század elejének Magyarországára jellemző borászattal kapcsolatos, jellegzetes helyszíneket és tárgyakat vonultat fel. Három kultikus borfogyasztási helyet mutat be: a szőlőhegyek hagyományos présházát, a régi magyar csárdát és a polgári kávéházat egy látványos forgószínpadon. Az installáció fontos „múzeumi” elemei az itt bemutatott, régi borászati eszközök, használati tárgyak, bútorok és kellékek. A borászati eszközök nem a szokott módon, vitrinekben vannak elhelyezve, hanem a présház falain, a csárda rusztikus stílusú asztalain, vagy éppen a polgári szalon kalaptartóján tekintheti meg őket a látogató.

3. Boros nótákat, népfeldolgozásokat tartalmazó zenei hanghordozó

Az Első Magyar Borszínház-projekt elemeinek állandó és fontos kísérője az a zenei, irodalmi programcsomag, mely az egyedülálló bormarketing részeként összeállításra kerülne.

Az installációban zajló előadások és különböző produkciók során bemutatkozó előadók, zenekarok, fellépők ugyanis nemcsak a kiállítás részeként, élőben lennének megtekinthetők. Előadásaikból válogatás készülne CD lemez formájában, mely önálló alkotásként, megrendelhető ajándékcsomagként is szerepelne.

4. Maradj talpon”- társasjáték és magyar kártya

Az Első Magyar Borszínház-projekt talán legszellemesebb elemeként egy bortörténeti társasjáték és magyar kártya kerülne megtervezésre a Trianon Múzeum közreműködésével. A játékok nemcsak az installáció tereiben elhelyezve nyújtanának örömteli játékélményt. A társasjáték és a kártya önálló csomagolással és dobozban külön is megrendelhető lenne.

A társasjáték neve arra a komoly próbatételre utal, melyet a társasjáték során bekövetkező tévesztések büntetéseként kötelezően elfogyasztandó bor ivása jelent. A magyar kultúra, történelem, tudomány, sport, gasztronómia, művészetek és néprajz témakörében megfogalmazott kvíz-kérdésekre adott rossz válasz esetén ugyanis a játékosnak meg kell kóstolnia a társasjátékhoz mellékelt jellegzetes magyar borok egyikét.