Az 1893. évi bortörvény által meghatározott 22 borvidék közül az alföldi a 21-es sorszámot kapta. Borászati szempontból hivatalosan még két évtizedig egységes egészként kezelték, sőt 1908-ban bővítették is a területét. A szőlőművelés legalább ezer éve nemcsak jelen van az Alföldön, hanem a középkor vége óta fontos termelési ág is.
Jelentősége azt követően nőtt meg, hogy bizonyosodott a 75% kvarctartalom feletti homoktalajok filoxéramentessége. Ennek hatására valóságos szőlőtelepítési láz bontakozott ki, az Alföld pedig a legnagyobb kiterjedésű borvidékké vált. A szőlők fajtaállományát a kadarka, a szlankamenka illetve a fehér és a piros dinka egyértelmű túlsúlya jellemezte, a 19–20. század fordulójától az úri birtokokon azonban megjelent az olasz rizling, a piros veltelini, az oportó illetve a kékfrankos. A szőlősgazdák az Alföldön gyalogművelést alkalmaztak ültetvényekben, amelyekbe gyümölcsfákat is telepítettek.