Tisza-River Étterem

A Magyar Házak „A Kárpát-medence borvidékei” című könyv bemutatója Szegeden, a Tisza River Étterem- és Rendezvényhajón

A Borok tudósai, a tudósok borai című rendezvényt november 30-án, immáron kilencedik alkalommal rendezték meg a szegedi Tisza River Étterem- és Rendezvényhajón, amelyre a határon túlról is érkeztek neves borászok, ősi magyar fajtájú boraikkal.

Az európai fajták mellett jellegzetesen magyar borok is előkerültek, többek között Szegedre látogatott: Balla Géza a Ménesi Borvidékről, Halmai Csaba, a Dániel Pince, Gál Antal a Tringa Szekszárdi Borvidékről, a Csányi Pince és a Bock Pince Villányról, a Cseri Pince Pannonhalmáról, a Bárdos és Fia Pincészet a Mátrai Borvidékről, Csopakról Söptei Zsolt, a Szerémi Borvidékről Maurer Oszkár, Ráspi/Horváth József a Soproni Borvidékről, Tokajról Áts Károly, illetve spanyol boraival jelent meg a rendezvényen Ribera del Duero.
A köszöntőn megemlékeztünk Bárdos Tamás borászra, aki már nincs közöttünk. „Egyik legszilárdabb tartó pillére volt a borászatnak” – fogalmazta meg Pápai Róbert, a rendezvény szervezője, aki elmondta még, hogy minden alkalommal igyekeznek a legjobb borászokat meghívni a rendezvényre. Pápai Róbert kifejtette: „Jegyezze meg mindenki, hogy ma mit kóstolnak, mert a karácsonyi asztalon is ezek fognak előfordulni.” Ezután az Arad-hegyaljai Balla Gézának gratulálhattunk, aki a 2018-as évben Magyarországon az Év Bortermelője-díj nyertesének mondhatja magát. „A bor akkor a legjobb, ha nem csak egyedül kóstoljuk, hanem Önökkel.” – hangsúlyozta ki a borász. Ezután Mód László, A Kárpát-medence borvidékei című könyv társzerzője mutatta be könyvét. A Kárpát-medence szőlő- és borkultúráját tárgyaló földrajzi, történeti és néprajzi szakirodalom gyakorta tesz hangsúlyos különbséget a hegy- és dombvidéki, valamint a síksági, kerti, homoki borok között minőség és hírnév tekintetében. A köszöntők után minden vendég végigkóstolhatta a pincészetek borait, illetve beszélgethettek a borászokkal a nap folyamán.